A figyelem csodája…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki nagyon szerette a meséket. Olvasott is eleget, minden nap kezébe vett egy könyvet. Hanem egyszer, valami olyasmire bukkant, ami meglepte. Kívülről ugyanúgy nézett ki, mint a többi mese: könyvben volt, szereplők, helyszínek, történetek összefűzve tanulságokkal, viszont volt benne valami különös… Élt a mese. És olyan borzongatóan jó hatása volt rá, mintha minden sejtje hallgatná, mintha benne élne tovább a történet, mintha reagálna a gondolataira.

Elkezdte érdekelni a dolog. Minél jobban figyelte, annál több aprórészlet rendeződött a történetben, és önmagában is. Már nem csak 10 percet szánt az olvasásra, hanem órákat. Annyira belefeledkezett, hogy szinte repült az idő. Vagy megállt… és egy pillanat elég volt, hogy mindent tudjon. A történetben együtt élt a szereplőkkel, és helyzeteket teremtett, az élethelyzetekben irányította szereplőket, összehozta őket, szétválasztotta őket, feladatokat adott nekik, és kíváncsian nézte, hogyan oldják meg. Próbákat talált ki, kifogásokat kezelt. Érdekelte, hogy a szereplők, hogy állják meg a helyüket, miként hat rájuk a gondolat. Este, mikor végig nézte az egészet, újra, és újra, gondolatban újra alkotta a történetet, és az volt az észrevétele, amitől a haja szála is égnek állt a gyönyörűségtől, hogy a mese is átváltozott, mintha tudta volna, hogy Ő mire gondolt.

Mi lehet ez? Hogyan van ez egyáltalán? A sok kérdés válaszra várt, de az volt a legfurcsább, hogy a környezetében senki nem látta amit Ő.

Ekkor kezdte el figyelni a környezetét. Vajon mit lát akkor más, ha nem azt amit Én? És ahogy figyelte, újabb világokat ismert meg, és mást is…. Észrevette, hogy a figyelme az életben is hatással van a környezetére. Amivel kapcsolódik, az felé fordul, és reagál rá, válaszol valamit. Innen még érdekesebb lett az élet. Sokszor kapott a figyelemért olyan ajándékot, amik meglepték, sok váratlan esemény követte egymást . Ehhez képest a mese kiszámítható volt.  Van olyan szereplő az életben is, aki veszi az adást, és…. néha a gondolatai szerint alakulnak az események.

Ekkor letette a könyvet. Ha hatni tudok az életre is, miért olvassak mesét? Az időmet és energiámat az életre is fordíthatom.

Szerintetek rájött, hogy a figyelem energia? Hogy amire figyel azt élteti?

Neked mennyivel lenne jobb az életed, ha mindent pontosan és gyorsan meg tudnál figyelni, ami körülötted van, körülötted történik? Ha mindent átfogna a figyelmed, és így mindent átfogó, gyors megoldásaid lennének az összes problémádra…

…ÉS HA MINDEZT JÁTSZVA ÉRNÉD EL, AZ MENNYIRE ÉRDEKELNE?

Ahol a képesség nem játék,
avagy

­Te is olyan munkát végzel, amiben a megfigyelőképesség, a gyors reflex és probléma megoldó képesség vagy akár a jó perifériás látás nem különösebb előny, hanem egyenesen alapvető követelmény, mert bizonyos szituációkban a szó szoros értelmében emberélet múlhat rajta / pl. katona/, lehet, hogy PÁV előtt állsz, és jó lenne a reflexedet kicsit javítani ?

 Vagy egyszerűen csak rengeteg kilométert vezetsz le, akár anélkül, hogy épp sofőrként alkalmaznának?

Akkor ez érdekelni fog:

AZ IQ ÉS A REFLEX FEJLESZTHETŐ!

Az IQ, az intelligenciahányados napjainkra olyan rangra emelkedett, mint ha valamiféle születési előjog, kiváltság lenne – pedig az ezzel foglalkozó szaktekintélyek még odáig sem jutottak el, hogy egységes meghatározásuk, vagy egységes mérési módszereik legyenek rá. Ha csupán a mérést illetően dűlőre jutottak volna egymással, legalább azt a meghatározást használhatnánk jobb híján, hogy az IQ az, amit az IQ teszt mér… 😊  Apropó, mérés: Ha az életed LEGFONTOSABB dolgait sorrendbe tennéd, pl., egészség, család, munka, párkapcsolat, siker, a figyelem hányadik lenne a sorban? …      . AKKOR IS, HA A FIGYELEM MINDEGYIKHEZ KELL?

Mivel nem egy, nem kettő e szaktekintélyek közül határozottan állítja, hogy az IQ örökletes, vagyis alig-alig fejleszthető, ezért némi megnyugvással fogadhatjuk az IQ körüli általános zűrzavart annyiban, hogy nem kell az IQ velünk született, változtathatatlan mivoltát mindent kétséget kizáró tudományos tényként elfogadnunk – és miért tennénk?

Mi, akik használjuk, játszunk vele, mind azt látjuk, hogy a Csodakártya, ahogy a belőle kifejlesztett rendszerek egytől egyig javítják , a felfogóképességet, a problémamegoldó képességet, a reflexet, magát a működést, még felnőtt korban is.

A jobb megértés kedvéért gondolj arra, mi történik a számítógéppel, ha túl sok program fut már egyszerre: Lassúbb és lassúbb lesz, mert a kapacitásait egyre inkább leköti a túl sok elindított folyamat.

…És ha ebben a pillanatban történne Veled valami igazán jó dolog?

Meglátnál valaki vagy valami szépet, hallanál valami igazán vidámat, hirtelen jobban lennél, mert az a múlt és a jelen problémákon ott ragadt figyelmi egységeid egy részét odavonzaná, és a jelenbe hozná.

Végül az ígért mesterkurzus:
Betekintés a Figyelem-varázsba haladóknak
avagy