Az ADHD egyik alapproblémája a figyelem zavara

A gyermek nem figyel a részletekre, emiatt sorozatos hibákat követ el a tanulmányaiban: nem képes kitartóan figyelni sem játszás, sem tanulás közben

Hiperaktivitás

Meggondolatlanul viselkedik, amely révén sokszor veszélybe kerül

A kiszámíthatatlan és agresszív viselkedés 

Állandó figyelmet követelő magatartás

 

Segíti a harmónia megtartását

A megfelelő mennyiségű alvás, igényes napi program kialakítása, amiben a gyermeknek mind a mozgásigénye, mind az érdeklődése ki van elégítve, benne a korosztályának megfelelő játékkal ismerkedve, mind egyedül / ismétlés/, mind foglalkozva vele, új ismeretek átadása játékosan, de nem több, mint ami elég neki, az életöröm fenntartásával. Az életöröm alapból megvan a gyerekeknél, és a megismerés, a felfedezés öröme is, az a jó, ha ez meg is marad, és segíti őt egész életében.

 Ha a figyelmet nézzük, mindenki bizonyos szinten tud figyelni, az agy az érzékszerveken keresztül beérkező infókat tudatosítja , az, hogy ezek átfutnak az agyán az többnyire biztos. Ezért a gyerek mikor azt mondja, hogy tudja, az vagy úgy is van, vagy azért mondja, mert felfogott valamit, amivel megelégszik, nem irányít + figyelmet a megismerésre, amíg az érdeklődése nem irányul rá.  Ezért a gyerekeknél figyelni kell, hogy az érdeklődése mire irányul, és azt a területet  mindig új szemszögből nézve kitágítani, az érdeklődését a figyelemmel képezve tovább, így a figyelmét hosszabb ideig fenn tudja tartani, amit később alkalmazni tud más témában is.

 Ha nagyon mozgékony akkor a mozgáson keresztül is lehet figyelemre tanítani. https://youtube.com/shorts/l6osCtDNmpI?si=

Nem használ a gyereknek, ha aggódnak érte, vagy nem tartja a szülő normálisnak a gyerek dolgait, és egyik szakembertől a másikig viszi, idővel kiegyenlítődik a rendszer, ha nincs kisarkítva, és óriásira nagyítva a probléma, és a figyelmet játszva művelik. Mert a gyerekek vesznek minden gondolatot, érzelmet, Ők a két szülő programjainak a hordozója, kis másológép, nekik kis túlzással, az a valóság, amit a szülőktől átvesznek. Ráadásul  elhiszik, ami a szülőben megjelenik róluk, és megvalósítják.  Ha az  önbecsülése sérül,  akkor  kételkedik magában, ami minden megnyilvánulását nehezíti.

A figyelem probléma többnyire nem magának a figyelem képességének hiánya, hanem egy elkerülő mechanizmus. 

Az „önszabotázs” mögött mindig van egy hiedelem, aminek nincs valóságalapja. 

Ilyen pl.:ez nekem nem megy, ez nehéz, nem tudok figyelni, ehhez kevés vagyok, egy olyan gondolat, amiben saját képességeit megkérdőjelezi, amit a gyerek elhisz magáról, és ezzel meg is teremti, mint akadályt, főleg, ha a szülő még meg is erősíti ebben. 

Ekkor a gyerek az ENERGIÁT nem a figyelemre fordítja, hanem vagy elfut, vagy átviszi érzelmekbe. Vagy erölködik, hogy megfeleljen, amibe belefárad. Ennek OKA lehet, hogy bár úgy érzi tudja, mégsem sikerül úgy előadnia, hogy mások is ezt igazolják /és ezért elbátortalanodik, vagy szégyenli magát , ezt elkerülendő átvált egy másik témára, akár dühös is lehet önmagára amit lehet, hogy rögtön másra is hárít, de a helyzetre  is dühös lehet. Ez minél többször ismétlődik, annál inkább szokássá válik, vagyis Egy elkerülési program alakul ki, főleg, ha még sikerrel is jár az elkerülés, azaz ezzel ki tudja cselezni a szülőket. Itt segítség lehet, ha  őt érdeklő csalikkal vezetjük az egóját, hogy az érzelmekből váltson vissza a figyelemre.

Minden gyerek igényli a figyelmet, és különböző figyelemszerzési taktikákat tanul el a szülőktől, és a környezettől /bővebben „Mennyei prófécia” c. könyv/.

De OK lehet az is, hogy túl nehéznek találja a feladatot, vagy nem érti a feladatot, időt kell neki hagyni a megértésre, és jó példákat mutatni, hogy kapcsolódni tudjon a benned lévő tudáshoz, és le tudja másolni. A kicsik kis ” másológépek „. + praktika: a foglalkozást mindig azzal kell kezdeni, amit már tud, hogy az öröm jelen legyen, konkrétan a megismerés öröme, és az érdeklődés, ügyelni kell, hogy élvezze a megismerést. Viszont ha még nincs abban a korban, hogy megértse miért abba formájú lyukba teszed azt az idomot, akkor csak azt tudja leutánozni, hogy megpróbálja ő is betenni. Nem kell ismételtetni, ha nem akarja magától, ha még nem megy, mert az értelmének oda kell érni a fejlődésben. Főleg a legfontosabb szinte arany szabály: nem segítünk a gyereknek mindig mindenben, mindenhol, hanem hagyjuk, hogy maga fedezze fel a játékot, a világot, mert a folytonos segítéssel elvesszük az erejét, és a kezdeményező készségét, az önbizalmát. Úgy lesz tartása, ha „maga” fedezi fel a világot. Ez persze nem a magára hagyást  jelenti.

Ezért fontos, hogy az életkorának megfelelő játékkal játsszon, mert csak akkor tudja felfedezni teljességében, különben felszínes marad. A sorozatos sikertelenség önbizalom problémákhoz vezethet, és oka lehet az elkerülő magatartás kialakulásának.

Biztos már mindenki észrevette, hogy rendkívül felgyorsult a világ, a föld rezgése is jóval több mint 20 éve. Az a tanítási módszer ami régen bevált, ma már nem igazán. És az irány, hogy gépeket használjunk tanárnak, szerintem téves. Sokkal inkább az emberi természetes adottságokat kell fejleszteni, mint a figyelmet, a dolgok megismerésére, és ember által. Ma a régi megoldás sémák tudása már nem elég. Az a nyerő, aki a tiszta intelligenciával tud kapcsolódni. Ezt iskolában nem tanítják. Én igen.

Én is úgy jutottam felismerésre, hogy figyelem az unokámat. Pl.: Észrevettem, hogy amikor a szintetizátoron lenyom egy hangot, akkor boldog, a hang rezgése örömöt okoz neki, és nyomja a következőt, a következőt, és látom, hogy begyorsul, mindet akarja… Ő nem menekül…. hanem él. Szinte transzba esik.  Elvennéd tőle? Én biztos, hogy nem. 

 

Kaptam egy fontos kérdést, ami másokat is érdekelhet. Elmúlik-e ettől az ADHD?

A válasz, hogy nem, viszont a figyelemképzés hatása mégiscsak az lesz, hogy életrevalóbb lesz, és jobban tud figyelni,

mert a VILLÁM VÁLTÁS  az agyféltekék között, TELJES FIGYELEMMEL párosul.

Ez a ” kutyaharapást szőrével” módszer.

   NAGYON NAGYON HASZNOS ! ! !

.

HOGY segíthet a Csoda kártya figyelemproblémán?

A Csoda kártya Reflex játékának a szabályai arra vannak kitalálva, hogy a figyelmet a jelenbe hozzák, és folyamatosan fenntartsák. Nem megengedett a játékosoknak a felesleges mozgás, ami a figyelmet „porlasztja”, hanem 100%-os figyelmet igényel és tart fenn.

Sok gyerek nem szeret veszíteni lapokat, de itt nem az a lényeg, hogy van-e lapja, vagy nincs, hanem az , hogy abban a pillanatban amikor meg kell találni az azonosságot, mennyire tudja összeszedni a figyelmét a legapróbb részletességig, és ezt  AZONNAL lappal jutalmazzuk. 

Fontos! A játék öröme. Akkor is örülünk, ha nem mi találjuk meg először az azonosságot, akkor annak örülünk, hogy a másik ügyes volt. Amikor mi találjuk meg, annak is örülünk. A lapok jelzések, hogy hol tartunk a figyelemben, de nem nógatjuk a gyereket, hogy figyeljen jobban, azt maga a játék kialakítja, ha az örömöt  és az érdeklődést  nem vesszük el tőle, belejön magától. A játék kihívás a felnőtteknek is. Ha valakinek a bal agyféltekéje domináns, nem megy könnyen a gyorsaság, így az egész családnak jó szórakozás. Még a felnőtteket is meglepi a játék, sokszor hallottam: „Nézem és nem látom.” – A szemünkkel mindent látunk, mindenki, de az , hogy abból mennyi infó tudatosul, az agyféltekéken múlik.

Amikor téveszt, minden lapját vissza kell adnia, ezért még jobban fog figyelni, míg összehangolódik a két agyfélteke, ami a befogadó és az aktív figyelem harmonizálását jelenti. Utána már nagyon „megy a szekér”, és érzi hogy elért valamit. Megnő az önbizalma. Ezt szeretik, hogy gyorsak, és pontosak. Ezért nem megengedett, hogy egymást löködjék, vagy kalimpáljanak a kezükkel keresve az azonosságot, fontos a szabályok betartása. Egy másik értéke, hogy a játékosokat is összehangolja, és jó hangulatot teremt, feltölt. A további értéke, hogy a szabálykövetést elfogadtatja, a játékosokkal, mert idővel megértik, hogy a szabályok őt szolgálják. Érte vannak. Hogy ő jobb legyen. 

Amikor rövid ideig tud csak figyelni, és elszalad játék közben, nagyon fontos, hogy a szülők tovább játszanak, és ne menjenek a figyelmükkel a gyerekkel, mert ha a gyerek észre veszi, hogy nem kapja a szokott figyelmet, hanem még mindig játszanak a szülei, legtöbb esetben visszatér a játékba, és tovább játszik velük. Mert a Figyelemért ő is megtesz mindent, mert a figyelem energia, az, amiből él és táplálkozik.

Amit még tehetünk, ha az elszaladás egy biztonságos akadály pályához viszi, ahol ugyancsak figyelni kell, az a jó, ha nehéz, viszont a játékhoz könnyebb vissza térni. A játék könnyebb legyen, mint az akadálypálya / kungfus filmekből lehet venni ötleteket, de a biztonságos sérülésmentes esést biztosítani kell. Pl. Pécsen van egy „Élmény pedagógia” csapat, akik a mozgás útján segítik a figyelem kifejlődését.

Csoda kártya termék család

A figyelem képzése a legfontosabb tényező, ha az ember életben való boldogulását szeretnénk biztosítani. Ha bemész egy étterembe, te kinek a főztjéből szeretnél enni? A séf azért lett séf, mert odafigyelt minden részletre. A Segéd azért maradt segéd, mert csak nagyjából figyelt. Ez a világ nagyon gyorsan változik, gyors alkalmazkodást igényel minden területen.

   A figyelem pedig magasabb szinten maga a tisztánlátás.

TE Hol tartasz te ebben a folyamatban?

Miben segíthetek?

Erre lett kitalálva a Csoda kártya figyelemképző rendszer, hogy segítsen…

Megrendelő lap

Fizetés módja átutalás.  Postázás: ajánlott levélben a Magyar Postával történik. Szállítási díj  1530 Ft

    Kérdések- Válaszok

    Mennyi időt  javasol a játékra?

    A tapasztalat azt mutatja, hogy napi 20 perc játék elég a Csoda kártya Reflex játékával ahhoz, hogy az összehangolt állapot 3 hét alatt kialakuljon, viszont a szabály szerint érdemes csak játszani. Aki a szórakozás kedvéért játszik, csinálja ahogy jól esik, este lefekvés előtt egy órával szerintem ne, mert a játék a fáradt elmét is feltölti, és az ember sokszor játék után úgy érzi, hogy frissebb az elméje, mint reggel amikor felkelt. 😊😊😊

    Van az Útmutató füzet gyakorlatainak valami filozófiai háttere?

    Nem az a cél, hogy misztifikáljuk a gyakorlatokat. Egyszerű a feladat, pl. az, hogy idézd fel a napod eseményeit, és nézd végig milyen tevékenységek, és történések növelik vagy csökkentik az energiád, ez egy egyszerű megfigyelés, aminek óriási haszna van.  Segíti a memóriát, a képalkotást, és tudatossá tesz arra az érzetre, ami jelzi, hogy valami viszi az energiát, vagy hozza..  Ahogy ez „felfedeződött” onnan képes arra a megfigyelő, hogy ezt az érzetet felismerve döntsön hasonló helyzetekről, hogy tegye-.e, vagy ne. Ezeket az iskolában nem tanítják meg, és a szülő sem valószínű, hogy megtanítja, sőt a többség ilyenről még csak nem is hallott. Pedig nagyon fontos., Ahogy a többi gyakorlat is…

    A Double is hasonló játék?

    A bemutatókon sokan emlegetik, abban hasonlít a Double a Csoda kártyához, hogy párt kell keresni mindkettőnél. A különbség, nem csak annyi, hogy amíg ott csak a formát kell figyelni, itt a színt, formát , méretet, kézmozgást is, ezért érdekesebb, különlegesebb. Sok olyan játékossal játszottunk, akik profik voltak a double-ban, a kérdés, hogy akkor miért nem tudtak ebben a játékban minket megverni? És miért tartották ezt nehezebbnek és jobbnak? Próbáld ki te is és megtudod mekkora a különbség. Egy-két kivételtől eltekintve mind vett Csoda kártyát, és nem azért mert boltban nem lehet kapni. Itt van valami +spéci extra, ami miatt más a működés. A Jó kártya is minden téren többet tud. Ki kell próbálni, és meglátod.

     Azokon nem tudok segíteni, akik általánosítanak, azok erről lemaradnak. Mondok egy példát: Szinte minden bemutatón van olyan, aki odajön, kipróbálja, és azt mondja: Jé ez olyan mint az a játék… még a játék neve sem jut az eszébe, kérdezem kártya van a játékban, nem, az nincs, de ugyanolyan. 😊😊😊

    Igen sokan alkotnak képet összehasonlítás alapján, ugye miért hívják ezt Csoda kártyának? A 16 év alatt nagyon sok  Pozitív visszajelzést kaptunk. Egy példa, arra, hogy mi a különbség: Nyíregyházán az egyik iskolában tanít a hölgy, aki a vásárlás után 2 héttel izgatottan telefonált, hogy bevitte az iskolába, és szépen játszottak a gyerekek, amikor olyan történt, hogy az egyik diák, aki addig nem beszélt senkivel, a tanárokkal sem, azt hitték, hogy néma, MEGSZÓLALT. Azt mondta, a játék hevében, hogy : Nem az! – Azt mondta, hogy megállt a pillanat, mindenki ledöbbent, Te tudsz beszélni?….-  Valószínűleg előtte más kártyával is játszottak, nem ez az egyetlen, amit az iskolában fejlesztő pedagógusok használnak. Mégis ettől eredt meg a nyelve…. 

    Van arra mód, hogy energetikai avatás nélkül meghallgassam a teljes 15 órás mesterszintű figyelemképző hanganyagot?

    Nincs. Kell hozzá az az energetikai segítség, mert az kapcsolódik a tiszta intelligenciához, ennek van egy tudás tere. Nagy tisztelet és alázat kell hozzá. 

    Régen a Hunok idejében egy egész nép kapott avatást, a gyerekek 5 éves korban kapták az elsőt, 13 éves korukban már mesterei voltak e tudásnak. Ehhez kell felfejlődni. 😊

    Amúgy az avatás olyan tudást tesz elérhetővé, ami enélkül szerintem elérhetetlen. 

    Vannak ilyen fejlesztő játék ajánló csoportok, hogy-hogy ott nem találkoztam a játékkal?

    Azért, mert még a kezdet kezdetén,  Pécsen a Köztársaság téri Általános Iskolában , ahol a jógát tartottam, Ildikó ajánlására, aki ott tanított, bementem az egyik szünetben a tanáriba, lehetőséget kaptam 5-10 percben elmondani amit akarok. Mondtam.: Olyan játékot hoztam, ami minden tanulási folyamatot megkönnyít, akit érdekel a bemutató, jöjjön közelebb, megmutatom. A 20 emberből odajött kb. 4. Ők vettek is. Én pedig úgy döntöttem, hogy nem a kézenfekvőnek tűnő tanári vonalon ajánlom a Csoda kártyát, hanem a JÓ SZÜLŐK vonalán, így is több száz fejlesztő pedagógus, és nyelvtanár vett tőlem, sőt volt aki úgy hívott fel, hogy tanári konferencián ajánlotta neki valaki. A fesztiválokon, ahol bemutatót is tudunk tartani, szinte minden körből volt vásárló, még az egyik helyettes államtitkár is vett a fiának. Én nem vagyok házaló típus, és marketing szakember sem. Többnyire egymásnak ajánlják az emberek a termékeim, merthogy hirdetni sem szoktam, így is tizenötezret már biztos eladtam, így belegondolva, szívmelengető, hogy mennyi gyereknek okoztam örömet! ♥♥♥😊😊😊

    A játékszabályt le lehet tölteni valahol?

    A honlapon a játékszabály szóra kattintva megnyílik a játékszabály oldal.

    A Jó kártyánál ezt a rablás lehetőséget hogy kell érteni?

    Két betűs lap van előttetek. Villám gyorsan kell betűpárt találni, és az egyikre rámutatni. A rámutatott lapon lévő mondatot, ha valaki a csapatból azalatt az idő alatt el tudja olvasni, /mialatt megfordítja  és magához veszi a játékos/, és hangosan, helyesen elmondja, két lapot el tud rabolni attól, aki a betűt megtalálta.  Viszont, ha egyetlen betűt is eltéveszt, vagyis nem pontosan az odaírt szöveget mondja el, az összes lapját oda kell adni annak, akitől rabolni akart. Ezért ha megvan a betű, nagyon gyorsan le kell fordítani a lapot, nehogy valaki el tudja olvasni a többi játékos közül a lapon lévő mondatot.. Én nagyon sokszor nyertem a hibás sacc per kb. olvasás miatt…., és nagyon jó edzés az aprólékos figyelem megtanulásához, és a rövidtávú emlékezet fejlesztéséhez. A mondatok pedig magukért beszélnek. Aki ezeket magáévá teszi, az megalapozza az életét.

    😊😊😊

    Te melyik csomagot ajánlod kezdőknek?

    A Csoda kártyával kell kezdeni, amikor hibátlanul 3 partit pár perc alatt kipörget, akkor jön a Jó kártya. Utána pedig az Útmutató füzet gyakorlatai. Nem elég csak elolvasni, egy témakör legalább egy hét, de jobb ha egy hónap, minden nap ugyanaz a gyakorlat. Természetesen a füzetben  kevés a hely ehhez, de ha gondolatban végig nézed,  vagy fogsz még egy füzetet már meg is oldottad a helyhiányt. Amikor ráéreztél, és tudatos vagy arra a területre, jöhet a következő szimbólum… időnként vissza  is térhetsz az előzőre intuitive . Amikor meg van a füzet, akkor jönnek a hanganyagok. Ez a figyelem kibontakozó lehetőségeiről szól, ehhez a füzet a vázlat. 🙂  A 3 téma ami meghallgatható avatás nélkül, előképző gyakorlatok, amik olyan edzést adnak a figyelemnek, ami egészen elképesztő mélységekbe vihet. Ha a sorrend a kérdés, ez a válasz. Ha azt kérdezed melyiket ajánlom: A Teljes Csoda csomagot. + az avatások útját.  Ahhoz nincs fogható.

     

    Bátran írjatok a Kapcsolat Űrlapon, és hívjatok fel, ha van kérdés, a facebookról több éve kiléptem, így ott nem tudok válaszolni, viszont a whatsapp-on a telefonszámomat hívva akár chat-elni is tudunk. Várom a visszajelzéseteket, élményeket osszátok meg velem is…